Több, mint masszázs

Egy vak masszőr tapasztalatai – Személyes blog

Üdvözöllek!

Zavarba ejtően sok dologról szeretnék írni. Persze, részben a kereshetőség jegyében, de kicsit önkifejezés végett is.
Tudod – Kedves Olvasó –, számtalanszor írogattam már életem során. Gyermekként naplókat és verseket, egy-két mesét apává válásom időszakában, de kamaszkoromban a blogcikkek, a véleménynyilvánítások sem álltak épp távol akkori személyiségemtől.
Az írás kezdetekor már húszéves szakmai múlt, tizenöt esztendőnyi masszázsszalonos élet áll mögöttem. Kimondani is ijesztő. Repülnek az évek. Én pedig most, negyvenévesen elkezdem egy kicsit megosztani a tapasztalataimat, gondolataimat, egyfajta kirakósként szanaszét heverő információmorzsa-kupacokat hozva nektek.
Nem ígérek sokat, nem kezdek önmagam tömjénezésébe, egy vak masszőr a billentyűzet előtt okoskodik kicsit, mesél valamelyest, tájékoztat, és persze olykor állást foglal.
Ha maradsz és átpörgeted írásaim, azt köszönöm. Ha pedig inkább továbblapozol, természetesen azt is megértem.
A fő, hogy szeretettel köszöntelek ezen a külön, életre hívott kis oldalrészen, már-már a naplómban!

Amikor fáj vagy jelez a tested – fájdalmak és tünetek

A masszázsról őszintén – hatások és korlátok

A figyelem mögött – a masszőr szemével