Több, mint masszázs
Egy vak masszőr tapasztalatai – Személyes blog
Üdvözöllek!
Zavarba ejtően sok dologról szeretnék írni. Persze, részben a kereshetőség jegyében, de kicsit önkifejezés végett is.
Tudod – Kedves Olvasó –, számtalanszor írogattam már életem során. Gyermekként naplókat és verseket, egy-két mesét apává válásom időszakában, de kamaszkoromban a blogcikkek, a véleménynyilvánítások sem álltak épp távol akkori személyiségemtől.
Az írás kezdetekor már húszéves szakmai múlt, tizenöt esztendőnyi masszázsszalonos élet áll mögöttem. Kimondani is ijesztő. Repülnek az évek. Én pedig most, negyvenévesen elkezdem egy kicsit megosztani a tapasztalataimat, gondolataimat, egyfajta kirakósként szanaszét heverő információmorzsa-kupacokat hozva nektek.
Nem ígérek sokat, nem kezdek önmagam tömjénezésébe, egy vak masszőr a billentyűzet előtt okoskodik kicsit, mesél valamelyest, tájékoztat, és persze olykor állást foglal.
Ha maradsz és átpörgeted írásaim, azt köszönöm. Ha pedig inkább továbblapozol, természetesen azt is megértem.
A fő, hogy szeretettel köszöntelek ezen a külön, életre hívott kis oldalrészen, már-már a naplómban!
Amikor fáj vagy jelez a tested – fájdalmak és tünetek
A derékfájás nem ott kezdődik, ahol érzed
Blog A derékfájás nem ott kezdődik, ahol érzed Bevezetés Annyi minden van, amivel felkerestetek már az elmúlt húsz esztendőben. No ilyen a derékfájás is, ami
A masszázsról őszintén – hatások és korlátok
Mikor nem javasolt a masszázs?
Blog Mikor nem javasolt a masszázs? Bevezető A masszázsról sokaknak a megkönnyebbülés jut eszébe. Az az érzés, amikor végre nem a válladon hordod az egész
A figyelem mögött – a masszőr szemével
A gyermek – egy régi írásom 2006-ból
Blog 40, 20, 15 – és ami nem mérhető Három szám jár mostanában a fejemben: 40, 20 és 15. Idén valahogy újra meg újra visszatérnek.
40, 20, 15 – és ami nem mérhető
Blog 40, 20, 15 – és ami nem mérhető Három szám jár mostanában a fejemben: 40, 20 és 15. Idén valahogy újra meg újra visszatérnek.